Szerkesztők versenye

Ha minden igaz, 2012-ben eleve világvége várható - szóval arra gondoltam, miért ne alkalmazkodhatnánk ehhez egy keveset és hozhatnánk előre a F/SF szférában az első kataklizmát.
Régóta foglalkoztat a gondolat, hogy ha létezik novellaíró pályázat, versíró pályázat, sőt, egy ideje már rpg író pályázat is, akkor a szerkesztői szférában miért nem volt még efféle megmérettetés.

Az írásról - újratöltve

Valamikor tavaly ilyentájt terveztem el, hogy írástechnikai cikksorozatot írok. A mérnöki alaposság, a kényszeres maximalizmus, a szent cél érdekében meglehetősen messziről indítottam (a flessel, egy kvázi nulladik résszel, a címadással, az ihlettel), és teljesen megértem, ha sokaknak úgy tűnt, hogy az internetes szférában sajnálatosan megszokott módon egyszercsak nálam is elfogyott a lendület.
A jó hír, hogy a kétkedőknek ezúttal nem lett igazuk, a rossz, hogy ezzel a bejegyzéssel úgy alapjaiban felborítom a magam alkotta elvi szabályokat, és nem véletlenül.

A nagy váltás, az új nézőponttal oka egyszerű. Miután kényszeresen igazságmániás vagyok, haladni is azért nem haladtam tovább a cikksorozattal, mert valahogy nem éreztem teljesen kereknek az eddigieket. Egy kedves barátom szerint az önmagában emberiségellenes bűn, ahogy én az efféle kérdésekben válaszok után kutatok, de ezt általában meg szoktam fejelni azzal, hogy legtöbbször rá is találok a bizonyos válaszokra, amelyekkel kezdetét veheti a rettenets újabb köre... nos, itt is valami ilyesmi történt.
Egy tiszta pillanatomban elkapott némi spanyolviasz-effektus, és ahogy átolvasgattam az egyre-másra megjelenő írástechnikai cikkeket, egyszercsak rádöbbentem, hogy a legtöbben úgy alapjaiban elbaszott módon állunk hozzá ehhez az egészhez.

Ynevi mágikus világkép 2. rész

Olvasói kérdés: a mágikus világkép kidolgozása 3. rész

Eredetileg nem terveztem, hogy ezt külön cikkbe írom, de a beérkezett érdeklődések rámutattak arra, hogy a magvasnak szánt elméletet szükségszerűen le kell vezessem gyakorlati példákra is, hogy a rendszerem értelme egyértelmű legyen.

Az alábbiakban tehát a mágikus világképem elvi hátterének gyakorlati felhasználásáról lesz szó. Ezek jó része még mindig nem rendszer szintű konkrétum, de már majdnem olyasmi - az rpg motorban is használató lényeg, számok nélkül. 

Frissítve: 2011.11.11. 11:11

Ynevi mágikus világkép 1. rész

Olvasói kérdés: a mágikus világkép kidolgozása 2. rész

Az első részről itt.

Az extra vonatkozások szellemében ide kell vésnem még valamit, amire korábban a blogon nem volt példa.
Mivel az alábbi koncepció az írói munkásságom meghatározó része, és nem csak Yneven, ezért az a tiszteletteljes kérésem lenne, hogy ha valaki bármit is szeretne kezdeni vele (továbbgondolni, felhasználni, beépíteni a maga koncepciójába), akkor ahhoz kérje ki az engedélyemet. Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy ennek a mai világban kevés a létjogosultsága, bárki könnyedén figyelmen kívül hagyhatja, ha épp úgy tartja kedve - de nem tehetek mást, mint bízok az emberi tisztességben.

Az alábbi részlet a kyr magasmágiát taglaló háttéranyagomból való, és talán az egyik legfontosabb pillére az egész tervezetnek. A nyelvezete az egyszerűség kedvéért a legtöbb helyen még munkaverzió - illetve behúzott szövegként meghagytam benne a belsős szövegként szolgáló magyarázatokat is.

ETK reformok a M* szerepjátékban

Sosem hittem volna, hogy valaha lesz még kedvem ezzel foglalkozni, de ha már elindult a mocorgás ebben a témában is, én is hozzáteszem a magamét, hátha lesznek benne használható ötletek. Hogy miért ide írom, annak több oka van. Egyrészt a reklám mindenekelőtt (kell a friss anyag) ide nekem kényelmesebb. Jelentősebb tényező, hogy nem szeretnék belekavarni a fórumos diskurzusba - és sosem fogok megbarátkozni azzal a jelenséggel, hogy ha valahol megjelenek és állást foglalok, az legtöbbször nem egy új értekezés kezdetét, hanem a meglévő végét jelenti. További ok és okozat, hogy évek óta nem játszottam már, az alábbiakban sokszor tíz-tizenöt éves emlékeket fogok felidézni, így én már nem tudom megítélni, hogy ez mennyire állja meg a helyét. Majd kiderül.

Tarvízió

Az alábbi novellának van egy különös apropója: miután elkészült, évekig nem értettem, hogy értelmiségi körökből miért nem kapok rá egy érdemi visszajelzést sem, csakis zsigeri reakciókat. Amikor az első utálóiról kiderült, hogy szélsőségesen feminizmus pártolók/szimpatizánsok, már kezdtem kapisgálni a dolgot, de a teljes kép csak tavaly világosodott meg előttem, éppen e témában folytatott tanulmányok tükrében.
Sajnos a mai világban sokan vannak, akik olyan előszeretettel ülnek fel ezeknek a hatásoknak, hogy ami kicsit is félreérthető, azt ők bármi áron félre akarják érteni. Ezzel egyébként nekem alapvetően még nem is lenne bajom (a korlátlanul szabad véleményben hiszek), csak onnantól kezdve, ha ítélkezéssé fajul, és támadás lesz a következménye.
Az alábbi novella részemről pedig innen nézve extra támadási felület nyújt, hiszen a totál szándékosan belevitt és kigúnyolt emberi gyarlóságok mellett pozitívnak beállított férfi karakter van benne, negatív női ellenpontozással - ennek a fele is elég lehetne az egybites stigmázáshoz.

És félreértés ne essék, sosem gondoltam azt, hogy ez egy irodalmi remekmű lenne, ide nekem érte minden díjat, de ízibe. Pontosan tudom, hogy úgy kb. minden létező szakmai szabállyal szembemegy, amivel lehet (szándékosan sablonokból építkezik, szándékosan használ tartalom fricskázással romantikus szerkezetet - és szándékosan vannak benne olyan hangsúlyeltolódások, hogy amit nem kellene ecsetelni, azt bővebben részletezi, amit pedig jobban kellene fejtegetni, arra csak fél mondatban utal), tehát innen nézve a visszajelzések egy részét én is jogosnak találtam, de részemről ez akkor is csak egy határfeszegetős kísérlet volt, nem kevés vonneguti hatástól kísértve.
Ami még érdekes lehet (és amiért szerintem itt lehet a helye), az a zsigeri reakciók milyensége – ebből küldenék egy csokorra valót, mindenkinek, aki szereti az efféléket.

Kizárt, hogy így is működhetnek ezek a dolgok.
Nincs benne egy szimpatikus karakter sem.
Nő így márpedig nem viselkedik.
Nők nem beszélnek így.
Ilyen nők nem léteznek.
Ilyen férfi márpedig nincs.
Ezek azok a dolgok, amelyekről nem illik beszélni – de így meg aztán semmiképpen sem.

Az írásról 4. - az ihlet

Ez a bejegyzés alig egy éve készül már - hát ilyen az, amikor a magam "kényelmes" tempójában haladnak a dolgok.
Talán még nem említettem, de az efféle csúszásoknak szinte minden esetben az én extrán szélsőséges időfelfogásom hátulütője az oka. Ugyanis jónéhány éve úgy élem az életem, hogy kizárólag órákban és hetekben tudok gondolkodni. Ez jó esetben azt jelenti, hogy amit gyorsan meg tudok oldani, az megvan órák alatt (esetenként olyan  problémák esetén is, amelyek megoldása másoknak napokba tellene). Ez néha nagyon jól hangzik, pedig a rosszabb verzióra már kevésbé lehetek büszke: mert ami nem fér bele az előző keretbe, annak a megoldása viszont hetekre nyúlik (esetenként olyan feladatok esetén is, amely másoknál napok alatt elkészülhetne).

Az írásról 3. - a címadás

Többen kérdezték már tőlem, honnan veszem a címeimet. Ahogy elkezdtem összeírni, kielemezni a módszereimet, rájöttem, hogy ez számomra legalább olyan megválaszolhatatlan kérdés, mint az, hogy honnan veszem az ötleteimet. Nem hinném, hogy ismerem a Magnus Opust, bár tény, hogy az ismerőseim körében jó címadóként jegyeznek, és ez szerintem is az erősségeim közé tartozik.
Arra mindenképpen jó volt a felvetés, hogy megállapítsam: a címadás jelentősebb része nálam definiálhatatlan, ösztönös ráérzésféleség, amelyről nem lehet érdemben mit írni. Jön, mert így dolgozom és mert így látom a világot és kész.
Ennek ellenére talán mégis lesz értelme megírni pár gondolatot, ha mást nem, hát indirekt bizonyításként. Létezik ugyanis egy jelenség, amely kapcsán nekem mindig égnek áll a hajam: amikor jönnek az olyan levelek, körbekérdezések (néha még komoly publikációs háttérrel rendelkező íróktól is), hogy itt van a sztori, kellene hozzá legalább egy tűrhető címet találni.
Ez az eljárás számomra mindig érthetetlen volt, és jó eséllyel örökre az is marad.

Fényhozó

Az ezután következő bejegyzésem egy kicsit személyesebb témájú lesz, és az írói háttérmunkám bizonyos módszereinek bemutatása mellett elsősorban a saját - vélt vagy valós - igazságaimat fogom benne fejtegetni. Ehhez a lebegő esetlegesség miatt szerintem találó adalék lehet az alábbi, 2004-es írásom. Ez az akkor "egyperceseknek" nevezett novelláim legmarkánsabb darabja volt, és bár az eszmeiségével ma már nem feltétlenül értek egyet, úgy látom, a lényege azóta is megállja a helyét. Akinek van kedve mások véleményén töprengeni, érdemes elolvasni a beérkezett hozzászólásokat is (fontos megjegyzés, hogy a novella akkori formájában néhány mondattal mellélőttem, ez azóta javításra került).