INITIUM íróiskola: az ötlet

Az ötlet

Mitől lesz jó egy írás? Erre a kérdésre sok jó válasz létezik, amelyek között könnyű elveszni a részletekben. Az igazi nehézséget az jelenti, hogy ha egymás mellé tesszük ezeket a válaszokat, sokszor hiába tűnnek ellentmondásosnak, a maguk nézőpontjából mindegyikben lehetnek megfontolásra érdemes igazságok. Innentől viszont ember legyen a talpán, aki el tudja dönteni, hogy melyik tanácsból mit hogyan fogadjon meg.

Az alábbiakban én onnan közelíteném meg a kérdést, hogy ha csak egy tanácsot választhatnánk, ami egyszerű is és vitán felül segíthet az írásunk színvonalának emelésén, akkor melyik legyen az.

Az információs tölcsérről

Hallottál már az információs tölcsérről, ami az író és az olvasó között jön létre? Ez egy elkerülhetetlenül létrejövő jelenség, és mindenki szenvedhet a következményeitől, még a legprofibbak is.

Arról van szó, hogy amikor az író kitalál valamit, fejben a legkezdőbb kezdő és a legprofibb profi is pont ugyanúgy megálmodja, hogy festhetne az ötlete írásban. Ha a konkrét szöveg nem is jelenik meg az író szeme előtt, a hatás, amit a szöveg kiválthat, mindenképpen felmerül benne. Ez nem feltétlenül tervező, tudatos tevékenység, sokszor csak egy álomkép, egyfajta ösztönös megérzés, ami általában akkor jön elő, amikor az ötlet „megvan”, az írás "összeállt", és a lényeg megérett az alkotásra.

Mondjuk, hogy ez az állapot a kitalált ötleteink száz százalékos információs szintje.

Az író szépen elkezdi megírni a sztorit. Tételezzük fel, hogy minden jól megy: ihlete van, ügyesen veszi a buktatókat, könnyen és lendületesen dolgozik, és így amikor elkészült az írás, az majdnem olyan, mint amilyennek kitalálta. Mondjuk kilencven százalékban (a félreértések elkerülése végett: ez már profik között is vállalhatóan jó arány).

Ne is foglalkozzunk azzal a tíz százalék veszteséggel, végre az olvasók előtt az írás, lehet várni a visszajelzéseket. A mai, felgyorsult világban sajnálatosan általános tendencia, hogy nincs elég idő (elég minőségi idő) olvasni sem. Mármint a nyugodt, ideális olvasásra, amikor épp nem zajongnak körülöttünk mások (mondjuk tömegközlekedési eszközökön), nem vagyunk fáradtak (például tanulás vagy munka után), nincs ezer más fontos, léleknyúzó dolog a fejünkben, és így tovább. Egy írónak sajnos be kell kalkulálnia, hogy már ritka az olyan olvasó, aki el tud vonulni az írásával egy csendes helyre, kizárhatja maga körül a külvilágot, és van ideje, energiája csakis a mi írásunkra koncentrálni.

Tehát ha ezen a ponton azt mondom, úgy átlagosan húsz százalékos információ veszteséget (minimum) itt is le lehet vonni, akkor én még mindig optimistább vagyok, mint azok a derék amerikai tudósok, akik erről (is) alapos felméréseket készítettek az ottani írói műhelyek számára.

Azaz bármilyen rosszul hangzik, egyáltalán nem túlzás azt mondani, hogy egy átlagos helyzetben az olvasó az író ötleteinek kb. hetven százalékát veszi észre, érti meg, fogadja be. Értelemszerűen léteznek ennél ideálisabb körülmények is, de a teljes olvasótáborra nézve ezt bátran elfogadhatjuk statisztikai átlagnak.

És akkor még ezután jöhetnek a bonyodalmak. Ezek értelemszerűen lehetnek az író (az írás), és az olvasó (olvasás) oldalán is.

Például mi van akkor, ha az olvasónak nem nyerte el a tetszését az író stílusa? Vagy rossz a kezdés, és nem ragadta meg a figyelmet? Vagy a szöveg olyan asszociációkat ébresztett, amelyeket az olvasó nem szeret? Ezekkel néha máris felezhetjük azt a hetven százaléknyi információ hasznosulást.

A másik oldal természetesen egy író számára kivédhetetlen, mert ha az olvasó mondjuk halál fáradtan, a villamoson zötyögve épp csak a tíz-húsz százalékát fogja a zseniális kitalálmányoknak, és majd bealszik a szövegen, akkor simán félredobhatja "azt az unalmas szart". Ilyenkor fordulhat elő, hogy ha az olvasó később mégis elolvassa az írást, csodálkozva megállapíthatja, hogy "mégsem volt annyira rossz".

Most jönne az a rész, amikor végig kellene venni azt is, hogy mi lehet az információs tölcsér olvasói végén, ha az író mondjuk nem volt jó passzban, és nem sikerült elég jól megírnia, amit kitalált, csak mondjuk úgy hatvan százalékban. Vagy nem gondolt eléggé utána, mit is akart ebből kihozni, egyszerűen csak megírta, ami eszébe jutott, megragadott egy érzést, egy hangulatot – és így lett belőle a végén a lehetőségekhez képest negyven-ötven százalék.

Az arányok a fentiek alapján kikövetkeztethetők. Ami fontos, hogy a későbbiekben mindig a megíráskori arányokból jön le minden további, fent részletezett információveszteség.

A nagy kérdés pedig az, hogy ezekután a végén az író által eredetileg kitalált ötletekből mennyi mehet át az olvasónak?

Aki azt hiszi, hogy a itt eddig csak hatásvadász túlzásokról volt szó, annak itt egy rövid vágás: nem kitalált, nem egyedi történet… bár szakmabeliek között mesélve legalább meglehet a maga diszkrét bája.

– Na, hogy tetszett a varázslós rész?
– Milyen varázslós?
– Hát ott a végén, amikor kiderült, hogy ki a főgonosz.
– Te, most komolyan... volt benne varázsló?

Én azért tettem az ötletek egyértelműségének, az információs tölcsér elkerülhetetlen információvesztéseinek ellenőrzését az első helyre, mert amilyen elcsépelt dolog ez, annyira hasznos is.

Az alkotó munkában a legtöbb író számára az egyik legfontosabb (ha nem egyenest a legfontosabb) cél az, hogy azt lássa viszont írásban, amit kitalált, megálmodott, amit meg akart írni. Sok más, lényeges tényező is létezik, kivétel is mindig akad, de tapasztalataim szerint az író által kitalált dolgok egyértelműségének ellenőrzését soha nem lehet elégszer elvégezni. Sőt, én minden további javításnak, munkának csak akkor látom értelmét, ha az író által megírt szöveg a számára fontos ötleteinek döntő többségét egyértelműen tartalmazza.

Azzal kezdtem, hogy mitől lehet jó egy írás.

Ez lenne az én tanácsom: attól, hogy amennyire csak tudod, magadat adod.

Ahogy már írtam, ez csak egy a számtalan, és kétségkívül hasznos lehetőség közül. Hogy miért épp ezt javaslom?

Mert mindig minden az ötleteken múlik.

Sok író, különösen aki nem rendelkezik elég tapasztalattal, azt hiszi, hogy a megfelelő íráskészség, ábrázolási képesség, egyedi stílus a kulcsa mindennek. Én nem mondom, hogy ezek nem fontosak – de fontossági sorrendben mindenképpen a fentiek után jönnek. Már csak azért is, mert a fentieknél jóval nehezebb, bonyolultabb lépéseket jelentenek.

Mivel ebben a kérdésben sincsenek biztos sikerreceptek, azt nincs értelme azt vizsgálni, hogy mi lenne a legjobb, abszolút értelemben vett igazság. Az azonban egy jól ismert tendencia, hogy egy jó ötlet/téma sokszor még kevésbé kiforrottan megírva is népszerűbb, mint egy bravúrosan írástechnikával megírt nagy büdös semmi. Egyszerűen azért, mert az előbbi jó értelemben véve is emlékezetesebb nyomot hagy.

És hogy mitől lehet jó egy ötlet? Ez lesz a következő rész tartalma.