Kiemelt témák

Férgek aranykora - Cjenhyren

Idén új kategóriát vezetek be - "töredék" címen felkerül ide néhány olyan anyag, ami egyelőre a winchesteremen pihen, és ilyen vagy olyan okokból megakadtam velük, illetve épp nem ezekkel foglalkozom. Vagy mert nem szeretném, hogy ha már dolgoztam vele, némán és magányosan döglődjenek az ismeretlenségben. Vagy mert pusztán csak kíváncsi vagyok pár visszajelzésre.
A plusz egy érv természetesen számomra mindent visz: igyekszem gyakrabban jelentkezni a blogon, és ha nincs új anyagom, jó lesz a régi is.
Az elsővel már régóta adós vagyok néhány olvasómnak, így ez egyben egyfajta tartozás lerovás is. Most, hogy végigolvastam, találtam még benne bőven javítanivalót: tördezett, nem teljesen tiszta gondolatmenetek, néhány idegenszótúltengés, túlmagyarázás - de egyben azt is megállapíthattam, hogy hiába írtam ezt vagy hét éve, egyes részeit ma sem tudnám jobban. Vagy inkább nem akarnám, mert ilyen ízlésem van. Ez a fejezet volt az első, ami elkészült a már sokszor emlegetett Férgek aranykora regényhez - és egyben számomra ez is a motorja annak, hogy ezt egyszer mindenképpen be akarjam fejezni.