Kiemelt témák

Másikvilág töredék - Daik Díjvenhar elkárhozása

A következő töredék a netes körökben Zöld Íjász tervezet néven elhíresült (és hamvaiba holt) kötetbe tervezett novellám nyitása. Két dolgot érdemes róla tudni. Egyrészt a koncepcióm a szerkesztők szerint is erősen határeset volt, tehát éppenhogy beférhetett volna a kötetbe (sőt, ha mindenki leadja azt, amit kitalált, talán be sem fértem volna, mert el kell ismernem, hogy az én novellám nem kimondottan a Zöld Íjászról szólt). A másik, hogy számomra az Anyrok alkonya projectet követően ez volt az első igazi félre-lépés, már ami a szabvány írói gondolatköröktől való elvonatkoztatást jelenti. Ezért is szeretem ennek az anyagnak minden sorát, az eszmeiségét éppúgy, mint a tervezet részleteit. Az elején még a stílusommal is ki vagyok békülve (ez nálam tényleg ritkaság). Legalábbis szeretném azt hinni, hogy az elfes eszmevilággal sikerült kellően hihető mesés-histórikus hátteret adni a tartalomban gazdag körmondataimnak.

Ami a lényeget illeti: azért is érdekesek lehetnek ezek az írói dolgok, mert Daik Díjvenhar kapcsán engem már az Anyrok alkonya idején az foglalkoztatott a legjobban, hogy válhatott egy elf nekromantává (vagy valami hasonlóvá). Számomra a karakterében ez a drámai változás a legvonzóbb: erre nem egyszerű kérdésre csattanós választ adni. Ezért is teszem ki bátran ezt a részletet, mert bár látszólag sok titkot felfed, a novella velejét tekintve ez még csak felütés, messze nem itt van a vége.