A januárban megkezdett írástechnikai téma egy újabb kidolgozása következik.
Két korábbi bejegyzésben a kritika elméleti és gyakorlati vonatkozásai
kapcsán főként általános dolgokról esett szó. Mivel az elmélet sosem
lehet elég meggyőző, a véresen komoly valóságot a második részben egy
ön-élve-boncolásos példával próbáltam igazolni.
JJS kolléga odaát remekül megírta,
hogy ha elkészült a Nagy Mű, milyen hozzáállás szükségeltetik a
felcsiszoláshoz. Szerintem ezt az alábbiakban jól ki tudom
egészíteni pár gondolattal (az a szép az efféle témákban, hogy ha
ugyanarról is beszélünk, akkor is százféleképpen kezdhet hozzá az
ember).
Tehát: a pusztító kritikás bejegyzésemmel ott hagytam abbam, hogy ha
az ifjú titán még mindig nem akarja feladni, akkor már van miről
beszélni. Ha túlélte azt a sokkot, hogy a pusztító kritika után a
Nagy Műből csak betűi maradtak, már eljutottunk odáig, hogy érdemes
nekiugrani az alapvetéseknek.
Fókuszáljunk.